Üdv.

Egy ideje megint nem volt bejegyzés, eléggé elfoglalt voltam mostanság, az ok pedig a bejegyzés második feléből ki is fog derülni. De akkor kezdjük is a közösségi menedzserekkel

Nemrég (augusztus 20-án) két úgy közösségi menedzser csatlakozott a Transformice csapatához.
Az első Kura, spanyol közösségi menedzser. A bemutatkozó bejegyzését ide kattintva nézhetitek meg, és akár üdvözölhetitek is.

A második Vanlu, török közösségi menedzser. A bemutatkozó bejegyzését szintén megnézhetitek ide kattintva, és üdvözölhetitek.

És végül a magyar moderátor dolog... Be kell valljam, hogy nem szívesen írok magamról, ezért csak gyorsan megpróbálom összefoglalni.

Tehát, augusztus 23-a óta magyar moderátorként megtaláltok a játékban Wooferx néven.
Csütörtök óta ígérem az embereknek, hogy lesz hamarosan 2 téma hivatalos fórumon, ami tartalmazza a tudnivalókat, de még nem tettek át egy bizonyos csoportba, ezért egyelőre ezek a témák még nincsenek létrehozva. Ígérem próbálok intézkedni az ügyben. Amint létrehozásra kerül az a két téma, ide is ki fogom őket linkelni.
Ha valami okból kifolyólag kapcsolatba szeretnétek lépni velem, akkor megtehetitek a játékban a /c Wooferx üzenet paranccsal, vagy elérhettek az IRC-n is. Aki ért hozzá, az meg tud keresni, aki meg nem, az nyissa meg a CFM IRC Webchat-jét, csatlakozzon, és ha fent vagyok, Woofer néven megtalál.
Most jön a suli is, szóval valószínű Szeptembertől csak késő délutánonként leszek fent, bár gondolom ez megérthető.

Amit még szeretnék megemlíteni, kérlek ne kérjétek azt, hogy adjalak titeket a barátokhoz, mert nagyon kevés helyem maradt, és csak azokat szeretném hozzáadni, akiket tényleg régebb óta ismerek. De ha csak ti adtok a barátokhoz, akkor is látjátok, hogy mikor vagyok fent, vagy a /c Cfmbot modlist parancs segítségével is megnézhetitek, hogy fent vagyok-e.

Szerintem ennyi lett volna, mindenkinek további jó játékot.

A bejegyzés trackback címe:

https://transformice.blog.hu/api/trackback/id/tr354730924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kittidapro 2012.08.25. 11:58:26

Gratulálok h modi lettél,sok sikert hozzá!:)

Pátkai Tamás 2012.08.25. 12:35:25

Én is gratulálok,hogy moderátor lettél.Végre meglett az első magyar moderátor így kiküszöbölhetőek a problémák.Még egyszer gratulálok és én is sok sikert kívánok.

vikisami 2012.08.27. 14:52:58

Gratula,és sok sikert!:D
süti beállítások módosítása